
18/04/2025
Tegnap egy zártkörű, családi, anyák napi tematikájú élményfestést tartottunk a KeszkeNő kicsi stúdiójában.
Kedves kollégám, Babi elhozta a testvérét és az anyukáját és ők választották ki ezt a csodaszép képet is. Meg kell mondjam, hogy az én személyes véleményem és extrán réteg ízlésem szerint ez volt az eddigi legeslegszebb kép, ami az élményfestő stúdiónkban megszületett. Valójában egy gyönyörű illusztrációt adaptáltunk át vászonra, tiszta alapszínekkel és rengeteg hajszálvékony, precíz kontúrral, vonallal, ami jelentősen megnehezítette a "festmény" elkészítését.
Kontúr mániásként, illetve az illusztratív stílus szerelmeseként lubickoltam a megvalósításban.
Sok dologban szabadkezet adtam a hölgyeknek, ugyanakkor közösen egyeztettünk a nagymama ruhájáról (szín) és a háttér színéről is. Ahogy a festés időpontjáról is.
A kép témája is csodaszép, a női generációk nagyon finoman, kedvesen jelennek meg és kapcsolódnak rajta, tükrözve a női erőt, határtalan energiákat és szépséget. Egyszóval mindent, ami NŐ. Így, nagy betűvel.
Gyönyörű, egyedi munkák születtek ismét, mindenki nagyon ügyes volt, annak ellenére, hogy ketten először jártak életükben élményfestésen.
Szuper hangulatban telt az esténk és egész biztosan lesz folytatás.
De már csak ilyen formában.
A klasszikus értelemben vett élményfestésünk, hétről hétre meghirdetett képekkel végetért, 1 év után. Hiába voltak a fizetett hirdetések, nagyon kevesen és ritkán jelentkeztek festeni, így veszteséges volt már jó ideje a projekt, csak szerelemből tartottam még fenn.
A jövőben csak előre egyeztetett időpontban, általatok választott képekkel, minimum 3 fővel indítok zárt körű élményfestő csoportokat, ill. kitelepülünk céges csapatépítőkre is. Ez a terv. Reméljük, ebben a formában is találkozunk és alkotunk még együtt és köszönjük, hogy az elmúlt 1 évben velünk festettetek! 🙏🖌️🎨🙂❤️
Virágart Crew
www.instagram.com/viragradnoti
Mostan színes tintákról álmodom-kavicsamulett,akrilfestmény,dekor falfestés