
14/07/2025
Pályáztunk🥰
Bejutottunk😍😍😍
Támogassatok🙏🙏🙏
Augusztus 10-ig lehet zsetonokkal szavazni!!!
Mit szeretnénk megvalósítani? Az élelmezés világnapján, október 15-én egy újabb gyerekkonferenciát (az első szenzációs volt😇, persze hogy szeretnénk folytatást).
"Konferenciánkon játékosan, mégis mély tartalommal megtöltve tanítjuk meg a fiatalokat az élelmiszer
megbecsülésére és a fenntartható gondolkodásra. Hiszünk benne, hogy a változás a legkisebbeknél
kezdődik, hiszen ők lesznek a holnap tudatos vásárlói, fogyasztói és döntéshozói. A gyerekek jövőjébe
fektetünk – kérjük, támogasson bennünket ebben!"
Osztani ér, szavazni kötelező😊
Szobi Érdy János Könyvtár és Információs Központ
Neked is fontos a környéken élő gyerekek jövője? Most akár már egy szavazattal segíthetsz nekik!
A „Start a jövőért” pályázati programban összesen 164 olyan közösségi projekt számára biztosítunk több mint 56 millió forint támogatást, amelyek elsősorban a 25 év alattiak életkörülményeit szeretnék javítani.
Ha augusztus 10-ig a Tescóban vásárolsz, kérd a zsetont, és dobd be a számodra szimpatikus kezdeményezés mellé az áruház előterében található gyűjtőbe. Így beleszólhatsz, hogy az adott körzetben a voksok száma alapján melyik kezdeményezés kapja az 500 ezer, a 300 ezer, illetve a 150 ezer forintot.
Ne feledd, minden vásárlás után jár a zseton. Szavazásra fel!
További részletekért kattints 👉 https://tesco.hu/kozosseg/