Régi Zenei Napok

Régi Zenei Napok A 42. Régi Zenei Napok rendezvénysorozatára a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. szervezésében 2026. június 26 és július 4 között kerül sor Vácott. A II. A 38.

Világháború utáni európai zenetörténet egyik legnagyobb hatású mozgalma az elmúlt évszázadok zeneműveinek autentikus előadására törekvő úgynevezett régizenei mozgalom. Zeneszerzők, zenetörténészek, hangszeresek, énekesek, karmesterek, hangszerészek és még ki tudja hány mesterség tagjai tűzték ki célul maguknak, hogy régen élt zeneszerzők darabjait hitelesen szólaltassák meg, olyan hangzással, amil

yennel a komponista is hallhatta azokat. Az első időben Angliában és Hollandiában virágzó mozgalom hamar megjelent Magyarországon is. szervezésében 2022. július 2-9. között kerül sor Vácott. A meghirdetett mesterkurzusok – melyekhez világhírű közreműködőkkel fesztiválkoncertek is kapcsolódnak – remek továbbképzési lehetőséget nyújtanak a magyar és a külföldről érkező hivatásos muzsikusok-, és az ország valamennyi zeneművészeti egyetemének hallgatói számára.

🎶 Még nem késő jelentkezni!Meghosszabbítottuk a jelentkezési határidőt május 21., délig a Régi Zenei Napokon mesterkurzu...
18/05/2026

🎶 Még nem késő jelentkezni!

Meghosszabbítottuk a jelentkezési határidőt május 21., délig a Régi Zenei Napokon mesterkurzusaira!

🎹 Basso continuo (csembaló) - Szokos Augustin
🎶Fuvola - Kertész Ildikó
😇Fortepiano - Somlai Petra
👉Basso continuo (viola da gamba, cselló) - Nagy Réka
🪈Furulya - Lucie Horsch
😇Ének - Szutrély Katalin és Elisabeth Scholl
🎻 Hegedű - Shunske Sato
👉Kamarazene - Vashegyi György

Ne maradj le a különleges szakmai lehetőségről és az egyedülálló zenei élményről Vácott!

📌Jelentkezési lap: https://shorturl.at/a6lhK

Részletek a kurzusokról: https://shorturl.at/rgYO1

---

🎶 It’s not too late to apply!

We have extended the application deadline until May 21 at noon for the masterclasses of the Early Music Days!

🎹 Basso continuo (harpsichord) – Augustin Szokos
🎶 Flute – Ildikó Kertész
😇 Fortepiano – Petra Somlai
👉 Basso continuo (viola da gamba, cello) – Réka Nagy
🪈 Recorder – Lucie Horsch
😇 Singing – Katalin Szutrély and Elisabeth Scholl
🎻 Violin – Shunske Sato
👉 Chamber music – György Vashegyi

Don’t miss the special professional opportunity and the unique musical experience in Vác!

📌 Application form: https://shorturl.at/aUxsZ

Details about the courses: https://shorturl.at/oFBNH

17 - 18 - 19. századi francia, itáliai, német és angol énekes és hangszeres kamarazene Vashegyi Györggyel! 🎶🔗kurzusinfor...
14/05/2026

17 - 18 - 19. századi francia, itáliai, német és angol énekes és hangszeres kamarazene Vashegyi Györggyel! 🎶

🔗kurzusinformációk: https://tinyurl.com/8bw7vs3y
👉helyszín: Vác, Piarista Kilátó Központ

📌Jelentkezési határidő: május 18. hétfő, éjfél
❗️jelentkezz itt: https://shorturl.at/4CU6h
----
17th c. 18th c. and 19th c. French, Italian, English & German vocal and instrumental chamber music with György Vashegyi🎶

🔗Masterclass informations: https://tinyurl.com/mvjtec7h
👉Location: Vác, Piarista Kilátó Központ

📌Application deadline: Monday, May 18, midnight
❗️Apply here: https://shorturl.at/lAV8R

Komponisták a csembalónál, avagy a kíséret művészete és a jó ízlés a 18. századi zenében Szokos Augustin mesterkurzusán!...
13/05/2026

Komponisták a csembalónál, avagy a kíséret művészete és a jó ízlés a 18. századi zenében Szokos Augustin mesterkurzusán! 🎶

🔗kurzusinformációk: https://tinyurl.com/ywudsb9s
👉helyszín: Vác, Piarista Kilátó Központ

📌Jelentkezési határidő: május 18. hétfő, éjfél
❗️jelentkezz itt: https://shorturl.at/4CU6h
----
Composers at the harpsichord – discover the art of accompaniment and refined musical taste in 18th-century music at Augustin Szokos’s masterclass! 🎶

🔗Masterclass informations: https://tinyurl.com/mr39f7j7
👉Location: Vác, Piarista Kilátó Központ

📌Application deadline: Monday, May 18, midnight
❗️Apply here: https://shorturl.at/lAV8R

Fedezd fel a történetileg hiteles előadásmód lenyűgöző világát Shunske Sato hegedű mesterkurzusán, ahol a kotta mögött r...
12/05/2026

Fedezd fel a történetileg hiteles előadásmód lenyűgöző világát Shunske Sato hegedű mesterkurzusán, ahol a kotta mögött rejlő kimondhatatlan szépségek is életre kelnek! 🎻

🔗kurzusinformációk: https://tinyurl.com/ms6vvf9z
👉helyszín: Vác, Piarista Kilátó Központ

📌Jelentkezési határidő: május 18. hétfő, éjfél
❗️jelentkezz itt: https://shorturl.at/4CU6h
----
Discover the fascinating world of historically informed performance practice at Shunske Sato’s violin masterclass, where the inexpressible beauty hidden behind the notes comes to life! 🎻

🔗Masterclass informations: https://tinyurl.com/4n785ryb
👉Location: Vác, Piarista Kilátó Központ

📌Application deadline: Monday, May 18, midnight
❗️Apply here: https://shorturl.at/lAV8R

Basso continuo játék a 17-18. században, a viola da gamba és a cselló szerepe a kamarazenében Nagy Réka mesterkurzusán! ...
11/05/2026

Basso continuo játék a 17-18. században, a viola da gamba és a cselló szerepe a kamarazenében Nagy Réka mesterkurzusán! Ne maradj le te se! 🎶

🔗kurzusinformációk: https://tinyurl.com/ycx7k3rd
👉helyszín: Vác, Piarista Kilátó Központ

📌Jelentkezési határidő: május 18. hétfő, éjfél
❗️jelentkezz itt: https://shorturl.at/4CU6h

---

Discover the art of basso continuo in the 17th–18th centuries and explore the role of the viola da gamba and cello in chamber music at Réka Nagy’s masterclass! Don’t miss out! 🎶

🔗Masterclass informations: https://tinyurl.com/ycxf9hmu
👉Location: Vác, Piarista Kilátó Központ

📌Application deadline: Monday, May 18, midnight
❗️Apply here: https://shorturl.at/lAV8R

Merülj el a régizene világában a 42. Régi Zenei Napok énekkurzusán, ahol a résztvevők egyszerre két kivételes professzor...
09/05/2026

Merülj el a régizene világában a 42. Régi Zenei Napok énekkurzusán, ahol a résztvevők egyszerre két kivételes professzorral, Szutrély Katalinnal és Elisabeth Scholl-lal dolgozhatnak együtt! 🎶
A barokk áriáktól a német Liedekig, korhű hangszerekkel és inspiráló műhelymunkával vár mindenkit ez a különleges zenei utazás Vácon✨

🔗kurzusinformációk: https://shorturl.at/cO8Sw
👉helyszín: Vác, Piarista Kilátó Központ

📌Jelentkezési határidő: május 18. hétfő, éjfél
❗️jelentkezz itt: https://shorturl.at/4CU6h

---
Immerse yourself in the world of early music at the 42nd Early Music Days vocal masterclass, where participants will have the unique opportunity to work with both renowned professors, Katalin Szutrély and Elisabeth Scholl! 🎶
From Baroque arias to German Lieder, this inspiring musical journey in Vác offers authentic instruments, expressive interpretation, and unforgettable artistic collaboration✨

🔗Masterclass informations: https://tinyurl.com/5by8fcyp
👉Location: Vác, Piarista Kilátó Központ

📌Application deadline: Monday, May 18, midnight
❗️Apply here: https://shorturl.at/lAV8R

Fedezzük fel együtt a barokktól a klasszikához vezető utat Kertész Ildikó fuvola mesterkurzusán!🎶Még nem késő jelentkezn...
08/05/2026

Fedezzük fel együtt a barokktól a klasszikához vezető utat Kertész Ildikó fuvola mesterkurzusán!🎶
Még nem késő jelentkezned a 42. Régi Zenei Napok mesterkurzusára!

🔗kurzusinformációk: https://shorturl.at/b4QGj
👉helyszín: Vác, Piarista Kilátó Központ

📌Jelentkezési határidő: május 18. hétfő, éjfél
❗️jelentkezz itt: https://shorturl.at/4CU6h

---
Let’s explore together the journey from the Baroque to the Classical era at Ildikó Kertész’s flute masterclass! 🎶
It’s still not too late to apply for the masterclass at the 42nd Early Music Days!

🔗Masterclass informations: https://shorturl.at/jfrVB
👉Location: Vác, Piarista Kilátó Központ

📌Application deadline: Monday, May 18, midnight
❗️Apply here: https://shorturl.at/lAV8R

🎶Szeretnéd tudni, milyen lehetett Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann vagy éppen Brahms hangszerének hangzásvil...
07/05/2026

🎶Szeretnéd tudni, milyen lehetett Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann vagy éppen Brahms hangszerének hangzásvilága?
Igazi műhelymunka csodálatos hangszereken, inspiráló környezetben Somlai Petra fortepiano mesterkurzusán!

🔗kurzusinformációk: https://shorturl.at/6wXFK
👉helyszín: Vác, Piarista Kilátó Központ

📌jelentkezési határidő: május 18. hétfő, éjfél
❗️jelentkezz itt: https://shorturl.at/4CU6h

---

🎶Would you like to know what the sound world of the instruments of Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann, or even Brahms was like?
A true workshop experience on beautiful instruments, in an inspiring setting at Petra Somlai’s fortepiano masterclass!

🔗Masterclass informations: https://shorturl.at/3ppLP
👉Location: Vác, Piarista Kilátó Központ

📌Application deadline: Monday, May 18, midnight
❗️Apply here: https://shorturl.at/lAV8R

Fedezd fel a furulya rejtett arcait Lucie Horsch mesterkurzusán🎶Vegyél részt te is a 42. Régi Zenei Napokon! Még nem kés...
06/05/2026

Fedezd fel a furulya rejtett arcait Lucie Horsch mesterkurzusán🎶
Vegyél részt te is a 42. Régi Zenei Napokon! Még nem késő jelentkezni!

🔗kurzusinformációk: https://shorturl.at/66ONZ
👉helyszín: Vác, Piarista Kilátó Központ

📌Jelentkezési határidő: május 18. hétfő, éjfél
❗️jelentkezz itt: https://shorturl.at/4CU6h
----
Discover the hidden sides of the recorder at Lucie Horsch’s masterclass🎶
Join us at the 42nd Early Music Days – it’s not too late to apply!

🔗Masterclass informations: https://shorturl.at/MpKZs
👉Location: Vác, Piarista Kilátó Központ

📌Application deadline: Monday, May 18, midnight
❗️Apply here: https://shorturl.at/lAV8R

🤔Te leadtad már jelentkezésed a 42. Régi Zenei Napokra? Ha nem akkor itt megteheted: https://shorturl.at/p5QDS📌jelentkez...
04/05/2026

🤔Te leadtad már jelentkezésed a 42. Régi Zenei Napokra?
Ha nem akkor itt megteheted: https://shorturl.at/p5QDS

📌jelentkezési határidő: 2026. május 18., hétfő éjfél

---

🤔Have you already submitted your application for the 42nd Early Music Days?
If not, you can do so here: https://shorturl.at/R7btg

📌application deadline: 18 May 2026, Monday midnight

Cím

Felsővámház Utca 52
Pécs
7626

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 17:00
Kedd 08:00 - 17:00
Szerda 08:00 - 17:00
Csütörtök 08:00 - 17:00
Péntek 08:00 - 17:00

Telefonszám

+36303619250

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Régi Zenei Napok új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Régi Zenei Napok számára:

Megosztás