19/11/2015
Rendezgetem a gépemben a dokumentumokat. Törlök, átteszek, ahogy ezt szokták. Aztán elérkezek az "önéletrajzok" nevű dokumentumhoz. Mindig sok önéletrajzot kapok, az arra érdemeseket mentem. Lelkes fiatalok írnak, hogy szeretnének nálunk dolgozni. Kimerítően indokolják, hogy milyen érdekes, sokszínű, változatos ez a munka, és nagyon örülnének,ha kipróbálhatnák.
Néhányukkal találkozom személyesen is. Azokkal, akikben látok fantáziát. Akik úgy tudják megírni a kísérőlevelüket, hogy érdemessé válnak arra, megnézzem az önéletrajzukat.
Személyes találkozásunkkor a „miért szeretne rendezvényszervező lenni?” kérdésemre zavartan válaszolnak. „Amit írtam, érdekes, sokszínű, …..” Aztán beszélgetés közben kiderül. Imponál a filmekben, rendezvényszervezőkön látott elegáns ruha, a fejhallgatós mikrofon, az hogy utasíthat másokat.
Elegáns ruha, no igen. Szabadtéri rendezvényen, esküvő előkészületénél amikor virágokat cipelsz, termet rendezel. Amikor sokszor arra sincs időd, hogy az egész napos pakolás, rendezkedés után átöltözz. Max. a mosdóban pólócsere, gyors fésülködés.
Konferencia, fogadás, itt igen, kötelező az elegancia. Rohangálsz, lányok kosztümben, magassarkúban, a nap végére már a lábadat sem érzed. A segítőkész mosoly mindig az arcodon. Vedd észre, hogy mi hibádzik, légy kreatív, úgy légy ott, hogy észre se vegyenek. Fejhallgatós mikrofon? Ugyan már! Utasíthass másokat?! Az ügyfeleidet kiszolgálod, a kollégáidnak a rendezvény napján mindent tudni kell, a beszállítóidtól meg maximum kérhetsz, szépen mosolyogva.Megkérdi, jöhet-e próbamunkára? Csakhogy "élőben" lássa, hogy milyen. Persze, gyere, mondom, hétvégén találkozunk. Egy több napos konferencia előkészületeiben vehet részt.
Lesápad, mikor hallja, hogy "reggel hatra legyél a helyszínen". Sorolom mi lesz a dolga, intézd el ezt, fogadd azt.
Még sápadtabb, és csodálkozik, amikor megérkezik, látja, hogy én már ott vagyok. Kétségbeesve nézi a forgatókönyvet, mert valami nem aszerint történik. Van ilyen, na bumm! Átírjuk, újra kiosztjuk a feladatokat. Egész nap rohan, láthatóan fáradt, de jól dolgozik, kezd belejönni, kezd ráérezni. Késő délután szólnom kell, hogy valahol elhagyta a mosolyát és a figyelmét, keresse meg, mert így nem mutat jól. Megteszi, de a karikák mélyülnek a szeme alatt. A rendezvény végére már egyre inkább zöld színű, iszonyú fáradt. De még mindig nincs vége. Meg kell várni, míg mindenki elpakol, átadni a helyiséget. Késő éjjel van, mire végzünk, csüggedten ül az autóban. „Neked holnap is ez van?” kérdezi. „Miért neked nem?” kérdezem, mosolyogva. Határozatlanul bólogat, így hát vigasztalom. Nem olyan szörnyű ám, jobban elfáradtál, mert ez volt az első. Izgultál is. Majd belejössz. Tudod mit? Gyere holnap csak tízre. A holnapi lazább lesz. Hallani sem akar róla, ott van megint kora reggel, elegánsan, magas sarkúban, frissen üdén, legalább is látszatra…
Pár nap múlva levelet kaptam, melyben megköszönték a munkánkat a fáradhatatlan kollégáimnak is. Méltattak minket, hogy mennyire jók voltunk, szinte észre sem vették, hogy ott vagyunk, minden úgy ment, ahogy megbeszéltük. Átküldtem hát Neki is.
Mosolygós fejekkel tarkított válaszában ez állt:
"Tévedtem! Ez a meló fárasztó, idegtépő, még mindig izomlázam van, még mindig zsong a fejem, de IMÁDOM! Nem tudtál eltántorítani!"
Örülök! Ő a 10-ből, az az 1, aki marad. :)
