Művelődési Központ Nagykáta

Művelődési Központ Nagykáta A művelődési központ látogatóinak a száma több tízezer fő évente, akik nem csak helyiek, hanem a vonzáskörzet lakosai is.

A Városi Művelődési Központban - a Nagykátai Városi Könyvtár és Művelődési Központ részeként - egy olyan szellemiségű épület, amelynek már jelentős múltja van, hiszen több mint 55 évvel ezelőtt kezdte meg működését művelődési, közösségi házként, valódi otthonként működni. A Városi Könyvtár a Művelődési Központ és a Tájház 2008 óta egy intézményként, külön helyszínen biztosít teret a kultúraközvetí

tés számára. 2004. április 16-án egy felújított művelődési központot vehettek birtokukba a város lakosai. Magas színvonalú fény-, hang- és színpadtechnikai, iroda és számítástechnikai eszközeinek használatával a rendezvényeit sikeresebbé, színvonalasabbá tudják tenni, és kulturáltabb feltételeket tudnak biztosítani a magas szinten működő művelődési közösségeiknek. A művelődési központ dolgozói mindent megtesznek azért, hogy, aki ellátogat a művelődési központba a legtöbb segítséget, információt, és az általa igényelt szórakozási, kikapcsolódási, vagy valamilyen közösségi formát megtalálja. A dolgozók közvetlen kapcsolatot alakítanak ki a látogatókkal. A művelődési központ zavartalan működése köszönhető azoknak is, akik a programok lebonyolításában önzetlenül segítenek, valamint az egyes kiemelt rendezvényeket anyagilag is támogatják, valamint az önkormányzatnak és a városgazdálkodási szervezetnek, akik a lehetőségeikhez képest támogatják, illetve megtesznek mindent a zavartalan működésért. Mint a település kulturális közösségi intézménye alapvető feladatuknak tekintik a közösségi művelődési formák, kiscsoportok, kisközösségek munkájának, tevékenységének segítését. Büszkék rá, hogy ezek között van az intézmény egyik első, legendás igazgató-népművelője, Chmely Ödön által megálmodott és Domján Lajos révén országos hírnevet szerző, a mai napig is a Tápió-vidék legjelentősebb, elismertebb művészeti közösségeként működő 120 tagú Tápiómente Táncegyüttes is, amelynek működéséhez, próbáihoz, fellépéseiehez a technikai-szervezési feltételeket az intézmény munkatársai biztosítják. Fontosnak tartják, hogy Nagykáta és a térség minden korosztálya számára biztosítani tudjanak tartalmas, szórakozással egybekötött időtöltést, a tehetségek számára bemutatkozási lehetőséget. A Művelődési Központ bekapcsolódik, segíti, szervezi a városi rendezvényeket, más intézmények programjait. A Művelődési Központ eredményes és színvonalas munkáját annak is köszönheti, hogy olyan kollektíva alakult ki, akik elkötelezettek a kultúra ápolásában, megőrzésében, terjesztésében.

Még egy plusz programmal készülünk. :) Szilágyiné Csikós Niki jóvoltából, az SZTM Kids is becsatlakozik a szombati Gyere...
27/05/2025

Még egy plusz programmal készülünk. :) Szilágyiné Csikós Niki jóvoltából, az SZTM Kids is becsatlakozik a szombati Gyereknapba. A játszótéren találjátok meg őket. 6 állomásos akadálypályájukat szülők és gyerekek együtt is használhatják. Várunk mindenkit! :)

Mi már nagyon készülünk a szombati Gyereknapra! Arra gondoltunk, hogy biztosan örülnétek óriásbuborékoknak, ezért azt is...
26/05/2025

Mi már nagyon készülünk a szombati Gyereknapra! Arra gondoltunk, hogy biztosan örülnétek óriásbuborékoknak, ezért azt is elhozzuk nektek! 🥳

21/05/2025
Kitűnő hangulat, tartalmas időtöltés, jó volt együtt lenni!
15/05/2025

Kitűnő hangulat, tartalmas időtöltés, jó volt együtt lenni!

Katica Nyugdíjas Klub névnapozás, anyák napja, szülinapozás! Nagy a készülődés!
15/05/2025

Katica Nyugdíjas Klub névnapozás, anyák napja, szülinapozás! Nagy a készülődés!

Az úszótanfolyamra a létszám betelt!Módosult a szülőértekezletek dátuma!!!
12/05/2025

Az úszótanfolyamra a létszám betelt!

Módosult a szülőértekezletek dátuma!!!

Cím

Bajcsy-Zsilinszky Utca 9
Nagykáta
2760

Nyitvatartási idő

Hétfő 12:00 - 18:00
Kedd 12:00 - 20:00
Csütörtök 08:00 - 20:00
Péntek 12:00 - 20:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Művelődési Központ Nagykáta új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Művelődési Központ Nagykáta számára:

Megosztás

Our Story

A Városi Művelődési Központ egy olyan szellemiségű épület, amelynek már jelentős múltja van, hiszen több mint 50 évvel ezelőtt kezdett művelődési, közösségi házként működni.A Városi Könyvtár a Művelődési Központ és a Tájház 2008 óta egy intézményként, külön helyszínen biztosít teret a kultúraközvetítés számára. 2004. április 16-án egy felújított művelődési központot vehettek birtokukba a város lakosai. Magas színvonalú fény-, hang- és színpadtechnikai, iroda és számítástechnikai eszközeinek használatával a rendezvényeit sikeresebbé, színvonalasabbá tudják tenni, és kulturáltabb feltételeket tudnak biztosítani a magas szinten működő művelődési közösségeiknek. A művelődési központ dolgozói mindent megtesznek azért, hogy, aki bejön a művelődési központba a legtöbb segítséget, információt, és az általa igényelt szórakozási, kikapcsolódási, vagy valamilyen közösségi formát megtalálja. A művelődési központ látogatóinak a száma több tízezer fő évente, akik nem csak helyiek, hanem a vonzáskörzet lakosai is. A dolgozók közvetlen kapcsolatot alakítanak ki a látogatókkal. A művelődési központ zavartalan működése köszönhető azoknak is, akik a programok lebonyolításában önzetlenül segítenek, valamint az egyes kiemelt rendezvényeket anyagilag is támogatják, valamint az önkormányzatnak és a városgazdálkodási szervezetnek, akik a lehetőségeikhez képest támogatják, illetve megtesznek mindent a zavartalan működésért. Mint a település kulturális közösségi intézménye alapvető feladatuknak tekintik a közösségi művelődési formák, kiscsoportok, kisközösségek munkájának, tevékenységének segítését. Fontosnak tartják, hogy Nagykáta és a térség minden korosztálya számára biztosítani tudjanak tartalmas, szórakozással egybekötött időtöltést, a tehetségek számára pedig bemutatkozási lehetőséget. A Művelődési Központ bekapcsolódik, segíti, szervezi a városi rendezvényeket, más intézmények programjait. A Művelődési Központ eredményes és színvonalas munkáját annak is köszönheti, hogy olyan kollektíva alakult ki, akik elkötelezettek a kultúra ápolásában, megőrzésében, terjesztésében.