07/08/2025
Egy Szer volt...
Gondolkodott már azon, milyen volt Kistelek és környéke, hogyan éltek őseink Kun László idejében. Talán így, mint ahogy a térkép mutatja, az alábbi történet pedig akár igaz is lehet. Mindekettő Szombathelyi Árpád tollából való...
Magányos lovas ereszkedett le a csajban vezető úton a Tisza felé. Óvatosan léptette a hatalmas, fekete mént a keskeny szekérvágáson. Jobbra-balra tekintgetve kémlelte a sármás útszélet, nehogy lova a feneketlen mocsárba lépjen.
A lovas arany brokát kaftánjának sáros szárnyai betakarták a ló farát. Amikor az állat patáival szilárd talajt keresve néha megugrott, elővillant a farkába font aranyos sallang és a nemes szövésű nyeregtakaró.
Magas, aranygömbös kunsüvege alól karnyi vastag, fényes varkocs kúszott a háta közepéig, a hajfonat végét arany hajkarika szorította. Arcát ritkás, göndör szakáll borította. Kaftánja szétnyílott a mellén. Alatta hófehér inget viselt. Nyakában széles bőrszíjakon aranymedálok és csüngők függtek. Csuklóját arannyal kivert széles bőrpántok szorították. A nyeregszárnyba kötve rövid nyelű balta himbálódzott, a kápán kis, kerek pajzs, zöld kövekkel vert övén könnyű szablya függött.
Egyenes, ruganyos deréktartásával szinte hozzá nőtt a nyereghez.
Hosszúra eresztette a kengyelszíjat, hogy erősen tudja szorítani a ló oldalát. Felsarkantyúzott, pörge orrú csizmájával kifelé fordította a kengyelvasat. Ha víz csillant a taposáson, a vassal gyengéden megbökte a mén véknyát, és a ló engedelmesen oldalt szökkent, elkerülve a veszedelmes ingoványt. Lazára fogta a kantárt, hogy engedje a mén ösztöneit érvényesülni a járásban, és nyugodtan tartsa a fejét, ne idegesítse a feszes zabla.
Időnként felemelkedett a nyeregből, és belekémlelt a homályba. A ringatódzó végtelen nádas monoton síkját csak ritkán törte meg egy-egy füzes. Messze a Tisza párája göndörödött az ég felé. Próbálta felbecsülni a folyó távolságát.
Negyednapi járóföldre gyalogos kém járt előtte, hogy felderítse a terepet. Ha veszélyt észlelt, nedves gallyakból jelzőtüzet gyújtott, aztán sietve visszaindult a nádban urához. Gyalogosan sokkal gyorsabban járt bármelyik lovasnál. A portyázó, rabló tatárokra ügyelt a kém, akik kis csapatokban törtek be a gyimesi hágón át, és egészen a Tiszáig merészkedtek a vad erdélyi hegyeken keresztül.
Minden veszély ellenére nyugodt volt. Nagyon távol, szinte már láthatatlan távolságban százfőnyi lovascsapat zászlós kopjái villantak a fényben. Távolról őrizték a felséges urat. Veszély esetén gyorsjárású lovaikon szempillantás alatt uruknál termettek.
Sokadszor úsztatott már át a Tiszán, vitézeivel együtt itt Szermonostor partjainál, ahol a folyó sodrása elenyészett a szigetes, kanyarulatos ártéren.
Jól kiismerte magát a környék öbleiben, nyárfás ligeteiben. A környéket, ahol éppen állt Pusztatorony néven emlegették. Nem véletlenül nevezték így. Fapalánkos torony erődítmény volt az egyetlen épület. A toronyban néhány közvitéz tartózkodott, akiket a csongrádi várból küldtek ide. Feladatuk a szekérvágás őrzése. Szemközt sejlett a szermonostori robosztus klastrom. Előtte látszott a Szeged- Budai út és a Csongrádi vár felé tartó szekérvágás. Néhány nyíl lövésnyi távolságra a sáregyházi templomot látta az apró falucskával. Távolabb, Sáregyháza mögött azt a magas halmot vélte felfedezni, amiről a legvénebb kun sámánok állították, hogy ott kötöttek kupába csordított vérükkel szerződést a Hazát visszafoglaló törzsek vezérei. Ők is az ősöregapjuktól hallották.
Felemelkedett a nyeregben, jobbra fordult, levette süvegét, kezével takarva a Napot, fürkészte az elé táruló síkot. Közel kósza, keskeny, náddal szegett folyómeder kanyargott. Távolabb a hatalmas nyárfa ligetek közül néhol még kivillant az ér. A pákászok kedvelt zsákmányszerző vize volt, Gajgonyának hívják, de már senki, a legöregebb vénasszonyok sem tudták mit jelent az ér neve.
A lovas vitéz mögött lódobogás, fegyvercsörgés, sorokat rendező kurjantás hallatszott. A testőrcsapat utol érte a királyt. Igen! IV. László királyt, akit Kun Lászlóként is emlegettek, egyrészt, mert édesanyja Kun Erzsébet hercegnő volt. Így emlegették ellenségei, haragosai is, a bárók, mert külön kedvezett Kun alattvalóinak.
(Kiemelés, Szombathelyi Árpád: A szeri vitéz című művéből)
