Attila Virágszalon - Északi Térfal

Attila Virágszalon - Északi Térfal Várunk szeretettel Kecskeméten az Északi Térfal Kápolna utca felőli sarkán, ahol megtalálsz mindent a Családi vállalkozásunk 1997-ben alakult.

Nem titok, már az első pillanattól fogva az motivált bennünket, hogy virágelsők legyünk. Ehhez kellő alapot adott a számtalan aranyérem, melyeket Attila hozott haza a virágkötő versenyekről. Ám nem álltunk meg ennyinél. A család minden tagja elsajátította a szakma csínját-bínját, mindenki megtalálta a maga területét és stílusát. Virágosan láttuk, van helyünk ezen a piacon. Olyannyira, hogy sorra n

yíltak virágüzleteink Kecskemét több pontján. A negyedik üzlet megnyitása után átgondoltuk az addig vezető és a jövőbe tartó utat. Azt láttuk, nem tudunk mindenütt személyesen ott lenni, így pedig nehéz ugyanazt, az általunk elvárt magas színvonalat hozni. Döntöttünk: ahhoz, hogy családi vállalkozásunk friss hajtásokat hozzon, úgy virágozzon, ahogy mi szeretnénk, vissza kell kissé metszeni. Egy helyre kell koncentrálni erőnket, tudásunkat, tapasztalatunkat. Amikor Kecskemét belvárosának szívében megnyílt a Malom Központ, úgy döntöttünk, a bevásárlóközpontban nyíló Attila Virágszalon lesz az a hely, ahol vásárlóink mindent megtalálnak. Ekkor döntöttük el, több leszünk, mint egy virágbolt. Láttuk, hogy a virág mellett igényes, különleges és egyedi ajándéktárgyakra is igény van. A földszinti üzletünk nyitásával a tágas tér adott volt ahhoz, hogy megvalósítsuk álmainkat. Trendek jöttek, trendek mentek, sok minden változott az idők folyamán, de egy valami nem: arra törekszünk, hogy mindig friss legyen az áru, a lehető legnagyobb választékkal és mennyiséggel, a legjobb minőséggel találkozzon a vásárlónk. Nagy hangsúlyt fektetünk arra különleges kiegészítőkre és arra, hogy kötjük meg a csokrot. Belevisszük a saját stílusunkat, kreativitásunkat, nem csak egy csokrot adunk ki a kezünkből, hanem magunkból adunk ki egy darabot. Ez egy alkotási folyamat, mely során stílust adunk a virágnak. Nagy örömünkre szolgál, hogy vásárlóink nem csak elfogadják, de igénylik is mindazt, amit nyújtunk számukra. Az utat, amit eddig családilag tapostunk, most velük együtt folytatjuk, és közösen borítjuk virágba. Hiszen jól tudjuk, csak együtt lehetünk virágelsők!

🎒📚 Ballagás a héten? Naná!Virág nélkül el sem indulunk! 🌸💥Lepd meg a kisballagót egy igazán menő, színes csokorral – mi ...
16/06/2025

🎒📚 Ballagás a héten? Naná!
Virág nélkül el sem indulunk! 🌸💥
Lepd meg a kisballagót egy igazán menő, színes csokorral – mi megkötjük, te bezsebeled a mosolyokat 😍
🌷 Előrendelés ajánlott, ne hagyd az utolsó percre!
📍 Attila Virágszalon – ahol a csokrok is ballagni vágynak 🎓
📍Üzlet: Kecskemét, Széchenyi tér 14.
📞Telefonszám: 06204224431

🎓🌸 Ballagás közeleg! 🌸🎓Jövő héten búcsúznak a kisdiákok az általános iskolától! 💐Ne felejts el időben rendelni gyönyörű,...
15/06/2025

🎓🌸 Ballagás közeleg! 🌸🎓
Jövő héten búcsúznak a kisdiákok az általános iskolától! 💐Ne felejts el időben rendelni gyönyörű, egyedi virágcsokrot a nagy napra! 🌷🌹 Örömteli pillanatok – virágba kötve 💛
📍Üzlet: Kecskemét, Széchenyi tér 14.
📞Telefonszám: 06204224431

🌸 VÉGRE HÉTVÉGE! 🌼Ugye te is érzed már a pihenés illatát…? 😉 Ne feledd, ma csak 14:00-ig vagyunk nyitva, szóval ha virág...
14/06/2025

🌸 VÉGRE HÉTVÉGE! 🌼
Ugye te is érzed már a pihenés illatát…? 😉 Ne feledd, ma csak 14:00-ig vagyunk nyitva, szóval ha virág kell a randira, az Ünnepeltnek vagy csak úgy, csörögj ránk, és készítjük is! 📞💐
🌐Webáruház: www.attilaviragszalon.hu
📍Üzlet: Kecskemét, Széchenyi tér 14.
📞Telefonszám: 06204224431

🌻 Sárga, mint a napsugár – és pont olyan vidám! ☀️Ez a napraforgós csokor a nyár összes mosolyát magában rejti 💛Tökélete...
13/06/2025

🌻 Sárga, mint a napsugár – és pont olyan vidám! ☀️
Ez a napraforgós csokor a nyár összes mosolyát magában rejti 💛
Tökéletes hangulatjavító, csak úgy vagy bármilyen alkalomra! 🌼
🌐Webáruház: www.attilaviragszalon.hu
📍Üzlet: Kecskemét, Széchenyi tér 14.
📞Telefonszám: 06204224431

🌸 Friss virág, friss vibe! 🌼Nálunk minden csokor egy kis boldogságcsomag — akár randira, akár csak úgy, mert megérdemled...
13/06/2025

🌸 Friss virág, friss vibe! 🌼
Nálunk minden csokor egy kis boldogságcsomag — akár randira, akár csak úgy, mert megérdemled! 💐✨
Ugorj be hozzánk, színezzük ki együtt a napot! 🎨🌿
🌐Webáruház: www.attilaviragszalon.hu
📍Üzlet: Kecskemét, Széchenyi tér 14.
📞Telefonszám: 06204224431

🌸 Friss virágokkal minden nap szebb! 🌿Látogass el hozzánk, és válogass csodás csokraink, egyedi kompozícióink közül – le...
11/06/2025

🌸 Friss virágokkal minden nap szebb! 🌿
Látogass el hozzánk, és válogass csodás csokraink, egyedi kompozícióink közül – legyen szó ajándékról, alkalomról vagy csak úgy, a léleknek! 💐✨
🌐Webáruház: www.attilaviragszalon.hu
📍Üzlet: Kecskemét, Széchenyi tér 14.
📞Telefonszám: 06204224431

🎓 Néhány hét, és itt a ballagás! 🌸Ne hagyjátok az utolsó pillanatra a virágcsokrot a kis ballagóknak – életük első nagy ...
09/06/2025

🎓 Néhány hét, és itt a ballagás! 🌸
Ne hagyjátok az utolsó pillanatra a virágcsokrot a kis ballagóknak – életük első nagy búcsújához is jár a szépség! 💐
Egyedi, személyre szabott csokrokkal készülünk, és már most várjuk az előrendeléseket!
📞 Rendeljetek időben – mi itt vagyunk, és gondoskodunk róla, hogy emlékezetes legyen a nap!
📍Üzlet: Kecskemét, Széchenyi tér 14.
📞Telefonszám: 06204224431

💍 Nálunk már javában tart az esküvőszezon… csak a képekkel vagyunk megkésve! 🫣😅🥰Ha még keresed azt a csokrot, amitől iga...
09/06/2025

💍 Nálunk már javában tart az esküvőszezon… csak a képekkel vagyunk megkésve! 🫣😅
🥰Ha még keresed azt a csokrot, amitől igazán menyasszonynak érzed magad, akkor jó helyen jársz!
🌸Egyedi, kézzel készített csokraink minden stílushoz és álomruhához illeszkednek – nálunk a részletek is szívvel készülnek. 💐✨
📩 Foglalj időpontot vagy gyere be üzletünkbe és álmodjuk meg együtt a Te csokrodat!
🌐Webáruház: www.attilaviragszalon.hu
📍Üzlet: Kecskemét, Széchenyi tér 14.
📞Telefonszám: 06204224431

Ma 14:00 óráig vagyunk nyitva, így ha friss virágra vagy egy szép, szeretettel válogatott ajándéktárgyra vágytok, szeret...
07/06/2025

Ma 14:00 óráig vagyunk nyitva, így ha friss virágra vagy egy szép, szeretettel válogatott ajándéktárgyra vágytok, szeretettel várunk Benneteket 14:00 óráig. 💐✨
Legyen ez a szombat is egy kis örömforrás – akár magatoknak, akár másnak szánjátok. 🌸
🌐Webáruház: www.attilaviragszalon.hu
📍Üzlet: Kecskemét, Széchenyi tér 14.
📞Telefonszám: 06204224431

🌸☀️ Nyárillat Kecskeméten! ☀️🌸Nálunk már nyílik a nyár minden szirma – illatos virágdobozok, vidám színek és friss kompo...
05/06/2025

🌸☀️ Nyárillat Kecskeméten! ☀️🌸
Nálunk már nyílik a nyár minden szirma – illatos virágdobozok, vidám színek és friss kompozíciók várnak rád a belváros szívében! 💐
Gyere be egy mosolyért, egy csokor boldogságért – vagy csak úgy, mert jól esik! 😍
🌐Webáruház: www.attilaviragszalon.hu
📍Üzlet: Kecskemét, Széchenyi tér 14.
📞Telefonszám: 06204224431

„Nem csak hűsölni lehet – virágozni is!” 🌸☀️☀️ Meleg van, de a virágok nem pihennek!Egy kosárnyi szín, illat és nyári bo...
04/06/2025

„Nem csak hűsölni lehet – virágozni is!” 🌸☀️
☀️ Meleg van, de a virágok nem pihennek!
Egy kosárnyi szín, illat és nyári boldogság vár nálunk minden nap! 💐
Légy Te is az, aki mosolyt visz haza egy csokorral! 🌼💛
Gyere be hozzánk, a virágok hűsítő örömmel várnak! 🌿🌸
🌐Webáruház: www.attilaviragszalon.hu
📍Üzlet: Kecskemét, Széchenyi tér 14.
📞Telefonszám: 06204224431

🌸 Új hét, új virágcsodák! 🌸Kezdd a hetet friss színekkel és illatokkal! 💐Lepd meg magad vagy valakit, akit szeretsz – hi...
02/06/2025

🌸 Új hét, új virágcsodák! 🌸
Kezdd a hetet friss színekkel és illatokkal! 💐
Lepd meg magad vagy valakit, akit szeretsz – hiszen egy csokor virág mindig mosolyt hoz! 😊
Várunk szeretettel! 💕
🌐Webáruház: www.attilaviragszalon.hu
📍Üzlet: Kecskemét, Széchenyi tér 14.
📞Telefonszám: 06204224431

Cím

Széchenyi Tér 14
Kecskemét
6000

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 19:00
Kedd 08:00 - 19:00
Szerda 08:00 - 19:00
Csütörtök 08:00 - 19:00
Péntek 08:00 - 19:00
Szombat 08:00 - 14:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Attila Virágszalon - Északi Térfal új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Attila Virágszalon - Északi Térfal számára:

Megosztás

Kategória