03/05/2026
Ez most hosszú lesz, de muszáj kiírnom magamból.
Az elmúlt napokban felszínre tört NKA-s ügy kapcsán nekem is vannak nagyon személyes tapasztalataim és gondolataim, amiket egyszerűen már nem tudok magamban tartani.
Előadóként nagyon jól tudom, milyen sokat jelentenek a pályázati források az előadóknak, társulatoknak, zenészeknek, szerzőknek, koncertszervezőknek, kluboknak, fesztiváloknak és még sok más, a kultúra különböző területein dolgozó embernek, hiszen ez nemcsak a könnyűzenéről szól, hanem a teljes kulturális szféráról. Engedjétek meg, hogy én most zenei előadóként, a saját területemről, a saját tapasztalataimból kiindulva írjak erről.
Ezek a támogatások nemcsak lehetőséget, hanem biztonságot is adnak bizonyos szereplőknek és sokszor az egyetlen kapaszkodót jelentik ahhoz, hogy valaki meg tudjon valósítani valamit, amiben hisz és amit megálmodott.
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a NOX (bár sokszor nehezen) piaci alapon tud működni, abból, amit az elmúlt hosszú évek alatt létrehoztunk és abból a bizalomból, amit a közönségünktől, Tőletek kapunk. Emellett fontos része a működésünknek az is, hogy vannak olyan támogatóink és szponzoraink, akik azért álltak mellénk, mert hisznek abban, amit képviselünk. Ezek valódi, értékalapú együttműködések és őszintén büszkék vagyunk rájuk.
Ugyanakkor egy produkció színvonala és léptéke sok esetben azon is múlik, hogy a piaci bevételek mellett rendelkezésre állnak-e olyan plusz források, amelyek lehetővé teszik, hogy egy nagyobb volumenű álmot is meg tudjunk valósítani. Egy ésszerű, SZAKMAI ALAPON megítélt támogatás pont erre lenne hivatott, hogy hozzá tudjon tenni mindehhez.
Szerintem ezt fontos kimondani. A támogatásnak kiegészítésnek kellene lennie, nem pedig egy működés alapjának. Mert ha valaki kizárólag erre épít, az már nem ugyanaz a pálya. Itt kezdődik az a pont, ahol ez az egész eltorzul.
Közben ott van a másik oldal is. Nagyon sokan vannak ebben a szakmában, akiknek ez nem lehetőség, hanem valódi létkérdés.
Hadd mondjak egy konkrét példát. A Varidance, a NOX tánckara, az ország egyik legtehetségesebb és legprofibb táncművészeti társulata. Ők is azok közé tartoznak, akiknek ezek a támogatások tényleg azt jelentik, hogy tudnak-e működni, tudnak-e próbálni, próbahelyet biztosítani, tudnak-e előadásokat létrehozni. Viszonyításképpen, ezeken a nem nyilvános, titkos pályázatokon kiosztott milliárdos összegeknek a töredéke is évekre biztosítani tudná számukra, hogy azt csinálják amihez értenek, amit szeretnek és ami az életük.
És amikor azt hallom, hogy a döntéseknél az számított, ki képviseli a hazaszeretetet, az életigenlést és a hagyományokat, akkor őszintén elgondolkodom…
Mert amit mi képviselünk, az mi? Amit a Varidance képvisel? Vagy amit rengeteg pályatársam képvisel, az akkor micsoda?!
Csak egy rövid részlet a társulat alapelveiből és alapító okiratából: “A magyar néptánchagyomány és -kultúra egyedülálló az egész világon. A társaság célkitűzése, hogy előadó-művészeti tevékenysége révén népszerűsítse a magyar kultúra, néptánckultúra klasszikus és kortárs alkotásait.”
Nem kérdésként mondom, inkább csak egy fájó gondolatként, mert sokszor pont azok a tehetségek maradtak ki, akik nap mint nap ezért dolgoznak.
Ehhez képest különösen nehéz most szembesülni azzal, hogy milyen arcpirító aránytalanság és szakmaiatlanság mentén kerültek kiosztásra ezek a hihetetlen mértékű támogatások. Döbbenet!
Nagyon jól tudom, hogy egy arénakoncert, egy MVM Dome koncert vagy akár egy arénaturné milyen költségekkel jár piaci alapon, mert a bőrünkön tapasztaljuk minden alkalommal. Többek közt azt is, hogy még 8–10 ezer embernél sem biztos, hogy nullára kihozható egy ilyen koncertshow. Mi egyszerűen nem tudunk fél szívvel színpadra állni, mindig többet szeretnénk adni a közönségünknek, de ennek nagyon is valós gazdasági határai vannak, amelyeket az emberek nem látnak és nem is kell nekik, hiszen ezt nekünk kell megoldani, megszervezni és megteremteni.
Közben ott van a másik oldal is, ahol esetenként egyes előadók mögé, máskor legfeljebb hozzájuk valahogy kapcsolható személyekhez olyan mértékű támogatás kerül, amely mellett ezek a kockázatok gyakorlatilag eltűnnek. Tisztelet a kivételnek. Ezt nem azért mondom, hogy bárkit megbántsak, de ezt nagyon nehéz elfogadni, mert az ember igazságérzetét egyszerűen bántja és szerintem ezzel nem vagyok egyedül a szakmában. Mert ez így nagyon erősen torzítja a versenyt a piacon.
Őszintén mondom, sokszor volt olyan érzésünk, mintha szélmalomharcot vívnánk. Megyünk előre, dolgozunk, próbálunk, új dalokat készítünk, új műsorokon gondolkodunk és közben pontosan látom, hogy nem csak mi vagyunk így ezzel. Rengeteg zenekar és előadó van itthon, akik ugyanebben a cipőben járnak és próbálnak egyről a kettőre lépni.
A NOX nem egy egyszerűen színpadra állítható produkció. Rengeteg ember munkája és óriási befektetett energia van mögötte minden egyes alkalommal, amikor színpadra állunk. Fontos azt is kimondanom, hogy mi soha nem kaptunk ilyen nagyságrendű támogatásokat. Voltak kisebb pályázati forrásaink egy-egy dalra, videóklipre vagy koncertre, de ezek teljesen más léptékek voltak. Pár százezer forintos támogatások. Természetesen ezek minden esetben nyilvános, mindenki számára elérhető és átlátható pályázatok voltak.
Talán ezért is ennyire nehéz most ezt látni. Nem is felháborít, inkább elkeserít, hogy egy rendszer így tud(ott) működni. Különösen akkor, ha a döntésekben nem a szakmai szempontok, hanem a politikai lojalitás játszik döntő szerepet. Ez pedig méltatlan és aránytalanul kiegyenlítetlenné teszi a versenyt nemcsak a mi területünkön, hanem a kulturális szféra más ágaiban is. Mert így közel sem ugyanarról a rajtvonalról indulunk.
A Nemzeti Kulturális Alap létezése nem kérdés. Ez egy fontos, szükséges és nagyon jó kezdeményezés, aminek meg kell maradnia. Pont ezért lenne fontos, hogy meg tudjon újulni, hogy valóban azt a célt szolgálja, amiért létrejött.
Mert végső soron mindannyian ugyanazért állunk színpadra. A közönség szeretetéért, az értékeink megőrzéséért és újak teremtésért.
A kultúra Mindenkié!
