17/04/2020
👑Miss World Hungary 2020 – Magyarország Szépe👑
🎉🎂Jubileum – 70 éves a Miss World🎂🎉
1951-ben a brit Eric Morley alapította meg a Miss World Organization-t, és indította útjára a mára már a világ legismertebb és legpatinásabb szépségversenyét, amelynek halála óta felesége, Julia Morley lett az elnöke. A Miss World ma már az egyetlen olyan szépségverseny, amelyről a világ több száz tévécsatornája számol be, vagy közvetít élőben. Idén pedig már a 70. alkalommal választhatják majd meg a világ legszebbjét.
Természetesen az elmúlt hetekben a különböző csatornáinkon mi is számtalan kérdést kaptunk már az idei versennyel kapcsolatban, így nagy örömmel közöljük a hírt, hogy a terveink szerint
👑
A MAGYARORSZÁG SZÉPE - MISS WORLD HUNGARY-T IDÉN IS MEGRENDEZZÜK! 👑
A koronavírus-járvány miatt természetesen folyamatosan követjük mi is a híreket, így konkrétumokról csak a későbbiekben tudunk majd beszámolni. Ez az időszak a leendő királynő-jelölteknek azonban hasznos lehet a versenyhez való felkészüléshez, ebben pedig mi magunk is segítünk majd. A Magyarország Szépe korábbi nyertesei, szakértőink, a verseny zsűritagjai segítenek majd a jelentkezőknek a felkészülésben az elkövetkezendő hetekben. Érdemes tehát feliratkozni a közösségi oldalainkra, ahol minden fontos információ mellett ezeket a hasznos tanácsot, tippet, praktikát is közzétesszük majd! Sőt, élőben is lehet majd kérdezni a illetékeseket!
🥰Más dolgod így egyelőre nincs! - Csatlakozz a legszebbek közösségéhez, légy Te Magyarország Szépe!🥰
‼️JELENTKEZÉS ÉS CASTING HAMAROSAN... - ÁLLJ KÉSZEN!‼️
Facebook: https://www.facebook.com/magyarorszagszepe/
Instagram: https://www.instagram.com/missworldhungary/