29/06/2026
☕ Leültünk beszélgetni Eszterrel, a Farmgirls Virágda új projektjéről
Ha jártál már a Pasaréti úton, valószínűleg ismered a Farmgirls Virágdát. Eszter közel 25 évig dolgozott a Telekomnál értékesítési és kommunikációs területen, mielőtt megvalósította régi álmát, és megnyitotta saját virágboltját.
Az elmúlt hetekben viszont valami egészen új dologgal kezdtek foglalkozni. A projekt neve „Virágot az ablakba”, de néhány perc beszélgetés után rájöttünk, hogy ez valójában sokkal több, mint néhány szépen összeültetett növénynél.
– Honnan jött az ötlet?
Egészen egyszerűen a vásárlóinktól.
Nap mint nap ugyanazokat a mondatokat hallottam.
“Annyira szeretnék virágos erkélyt…”
”…csak nincs időm rá.”
“Fogalmam sincs, melyik növény melyikkel mutat jól.”
Ilyenkor mindig azt éreztem, hogy ezt valahogy egyszerűbbé kellene tenni.
Szerintem egy szép erkély nem attól lesz különleges, hogy órákig kertészkedsz rajta, és véletlenszerűen összeválogatott növényekkel ülteted tele.
– Akkor igazából nem balkonládákat készítetek…
Mi inkább egy kis nyári életérzést szeretnénk hazavinni.
Azt az érzést, amikor reggel kiülsz egy kávéval, este pedig egy pohár borral, és egy pillanatra olyan, mintha valahol Olaszországban vagy a tengerparton lennél.
Ehhez néha tényleg elég néhány gyönyörű növény.
– És közben ti vállaljátok be azt a részt, amit a legtöbben szeretnének kihagyni?
Igen. 😄
Mi készítjük el a saját földkeverékünket.
Nem egyszerű virágfölddel dolgozunk: perlittel lazítjuk, tápanyagban gazdag földet használunk, tartós hatású Osmocote műtrágyát keverünk hozzá, a tetejét pedig fenyőkéreggel fedjük. Így a növények hosszabb ideig szépek maradnak, a föld kevésbé szárad ki, és a kompozíció is rendezett marad.
Ezután kiválasztjuk az egymáshoz legjobban illő növényeket, beültetjük őket a légáteresztő geofilc zsákba, neked pedig már csak annyi dolgod van, hogy hazaviszed, belehelyezed a balkonládádba, meglocsolod… és kész.
Aki ültetett már balkonládát, tudja, hogy a virágföld valahogy mindig mindenhová eljut. Mi ezt a részt örömmel átvállaljuk.
– Szóval akkor nem is kell új balkonládát vennem?
Nem.
Ha van már otthon egy balkonládád, egyszerűen belehelyezed a kész kompozíciót.
Ha pedig újat szeretnél, nálunk több méretben és színben is találsz.
Mindenki úgy csinálja, ahogy neki a legkényelmesebb.
– A geofilc zsák elsőre meglepő megoldás. Miért ezt választottátok?
Mert nemcsak nekünk praktikus, hanem a növényeknek is.
Légáteresztő, a gyökerek jól érzik benne magukat, a felesleges víz könnyebben távozik, és a növények is szépen fejlődnek benne.
És ami talán a legjobb: nem kell virágföldet lapátolni, nem lesz földes a terasz vagy az erkély. Egyszerűen csak behelyezed a kész kompozíciót a balkonládába.
Szerintem pont ettől szerethető az egész.
– A webshopban háromnapos elkészítési idő szerepel. Miért?
Mert minden kompozíciót frissen készítünk.
A növényeket folyamatosan hozzuk a Virágpiacról, minden balkonládához frissen készítjük el a földkeveréket, és csak ezután ültetjük össze.
– Nekem az tetszik a legjobban ebben, hogy nem egyszeri történetnek érződik. Inkább olyan, mintha évszakonként új ruhát kapna az otthonod.
Pontosan! 😊
Én már most azon gondolkodom, milyen lesz az őszi kollekció.
Ugyanaz a balkonláda maradhat, csak új hangulat költözik bele.
Nyáron mediterrán.
Ősszel meleg, őszi színek.
Tavasszal pedig kezdődhet minden elölről.
– És mit szeretnél, mit mondjanak az emberek, amikor először meglátják?
Azt, hogy…
“Miért nem találták ezt ki hamarabb?” 😄
És persze azt is, hogy milyen jó érzés lett hazajönni.
Mert szerintem nem kell hatalmas kert ahhoz, hogy egy kicsit jobb kedved legyen.
Elég néhány virág, egy kis zöld és egy hely, ahová reggel kiülhetsz egy kávéval.
Ha ebből az érzésből mi is hozzá tudunk tenni egy picit, akkor már megérte belevágnunk.
🌸 A Virágot az ablakba kollekciók mától a webshopunkból is megrendelhetők: https://www.budapestviragkuldes24.hu/Viragot-az-ablakba -kollekciok