30/08/2025
"Sziasztok!
Július végén volt a nagy napunk
Imádtam minden percet!
A ruhába már az első próbán beleszerettem, pedig fel sem akartam próbálni
Fanni meggyőzött h jó lesz és mikor ketten együtt sírtunk mert annyira tetszett, tudtam, hogy jó kezekben vagyok.
Valamiért nem szerettem volna szalonba menni és rendeltem egy ruhát ami katasztrófa volt.
Nem tudom miért, de elhittem, hogy jó lesz. Maximum tanuló pénznek volt jó, de ennek köszönhetően mentem hozzatok akkor amikor kellett, mert várt rám A RUHÁM.
Minden próbára izgatottan mentem és alig vártam, hogy felvehessem.
Az esküvőnk napján, eddigi életemben a legszebbnek éreztem magam, amihez a ruha is nagyban hozzájárult.
Fanni kérte még májusban, hogy mindenképp küldjek majd képet, szóval kérlek juttassátok el hozza, remélem emlékezni fog. Nekem nagyon pozitív csalódás volt a szalonokról való elképzelésem el kapcsolatban, ami Neki köszönhető.
Nagyon laza volt és jófej de végig éreztem a hozzáértést, és hogy jó kezekben vagyok.
Rettegtem attól, hogy le kell majd vetkőznöm egy idegen előtt, de miután pár szót beszéltünk ez elszállt, mert annyira természetesen viselkedett végig. Ez a csapat többi tagjára is igaz!
Nagyon Köszönök nektek mindent és azt, hogy a számomra tökéletes ruhában a világon a legszebbnek érezhettem magam."