17/06/2026
Külsőségek, vélemények, belső tartalom.
Kinyitottam a gardróbomat, hogy kikészítsem, kivasaljam a holnapi ruhámat. Ez napi rutinom. És egyetlen alkalommal sem marad el a kósza gondolat, hogy a kiválasztott ruha holnap minek ad majd táptalajt. Azt, hogy mit gondolok magamról, a külsőmről, a stílusomról, nem befolyásolják mások. Mindig azt fogom viselni, ami harmóniában van a személyiségemmel, és akkor sem teszek el valamit a szekrény mélyére, ha megjegyzés éri.
De az nem normális, hogy este eszembe jut, hogy másnap mi fog elhangozni: “Nekünk is volt ilyen szőnyegünk.” vagy “Ebben olyan vagy, mint egy tanárnéni.” vagy “Meddig kerested, hogy minden szín passzoljon?”
Igen, ezek amolyan vicces megjegyzések, fennakadni sem érdemes rajtuk. De mi történik akkor, ha valaki olyan kap hasonló megjegyzéseket, aki kevésbé stabil önmagával kapcsolatban és egy ilyen mondat elbizonytalanítja? Ha keresi az önazonosságát és egy ilyen “vicc” porig zúzza azt!?
És igen, én magam is tudom, hogy milyen a testalkatom, hogy van ősz hajszálam, mert anélkül is látom, hogy más ezerszer elmondja. Hogy tele vagyok ráncokkal. De elmúltam 40 éves és voltak feladványok az életemben, ezeknek nyoma van. És ha véletlen szép fotók készülnek rólam, ami az előnyösebb oldalamat mutatja, biztos jön egy üzenet, hogy a valóságan mi nem ilyen rajtam.
Egészen elképesztőek az emberek.
Azt szeretném, ha engem az határozna meg, hogy milyen munkát adok ki a kezemből, hogy megbízható vagyok-e, lehet-e rám számítani, hogy értelmesen kommunikálok. Nem a ruhám, a fogam, a ráncom. Az élet ettől sokkal több.
Érdemes lehet belegondolni, amikor megjegyzést teszel, hogy ha azt magadra, a szeretteidre, sőt a gyermekedre tennéd, kimondanád-e…