18/02/2026
Bemutatjuk: Urbán Ernő Alelnököt - tévés producer, szakoktató, az ERLAFILM, az AI-LAB 21 és az ARVR STUDIO alapítója és ügyvezetője.
Élsportolói pályafutását követően fordult a film és a mozgókép világa felé. A Pécsi Tudományegyetemen tanári diplomát szerzett, majd később hangmérnöki, színházi műszaki vezetői és produceri képesítésekkel bővítette tudását.
Pályája során több ezer rendezvényen dolgozott műszaki vezetőként és hangmérnökként, majd producerként televíziós műsorok, dokumentumfilmek, reklámfilmek és videoklippek készítésében vett részt.
Az utóbbi években meghatározó szerepet játszik a mesterséges intelligencia alapú médiatartalmak fejlesztésében: alkotói csapatával létrehozta az első magyar AI műsorvezetőt és influenszert, Bíró Adát, valamint olyan rendszereket, mint az erlanews.tv – AI-alapú automatizált hírszerkesztő és hírolvasó platform. Producerként és fejlesztőként az AI alkalmazásait a film és televízió minden területére kiterjeszti: a gyártási folyamatoktól a 3D virtuális terekig, az avatarok megalkotásától a teljesen AI alapon készített tévéműsorokig.
Munkáját nemzetközi együttműködések és fesztiválsikerek kísérik. Fontos számára a fenntartható, „zöld” film- és tévéműsorgyártás: vallja, hogy a környezettudatosság a jövő médiájának alapja.
Oktatóként több egyetemen , sok száz hallgató szakmai fejlődéséhez járult hozzá.
Kiemeli: „Ez a szakmai életút kiváló kollégáim nélkül nem valósulhatott volna meg.”